Képzések
A hazai képzéseink az eredeti francia tananyag adaptációjára épülnek, a francia szakértők folyamatos közreműködésével. A végzős, magyar nyelven tanuló hallgatók a Cnam kompetencia bizonyítványát – illetve bachelor képzés esetében a Cnam diplomáját - kapják.
A kompetencia-képzés - a Cnam egyik sajátossága - megfelel a gazdaságorientált, gyakorlatias, felnőttkori képzés követelményeinek, amely végén a résztvevők kompetencia bizonyítványt kapnak.
A képzés során végig megvalósul, az un. kompetencia-elv. A kompetencia a tudás alkalmazásának képességét, adott szakterületen a beavatottságot, alkalmazási képességet jelenti. A bizonyítvánnyal rendelkezők, a képzés befejezését követően azonnal képesek a gazdasági folyamatokban eredményesen és hatékonyan közreműködni.
A képzési rendszerre jellemző, hogy modulokból áll, amely lehetőséget nyújt a felnőttkori tanulás egyéni sajátosságainak biztosítására. A modulok egymásra épülnek, összetételük időközben módosítható, és az egyes modulok önállón (pl. mint egy rövid tanfolyam) is elvégezhetőek.
Magyarországon 2000. óta folynak Cnam-képzések, amelyek nemcsak színesebbé tették a hazai felnőttképzési kínálatot, hanem sajátos gondolkodásmód és szemlélet bevezetésével komoly érdeklődést keltettek a munkavállalók, illetve a pályakezdők körében. Ezt igazolja, hogy 2008. októberében már az 1000. bizonyítvány kiadására került sor.